JÓ kép - az első manőver tréningen

Manőver Tréning az Adrián – III. rész

Magabiztos kikötések a hajózási szezon előtt

Kikötői és egyéb manővergyakorlatok – felkészülés éles helyzetekre

A manőver tréning során hosszú időt szánunk az alap- és rávezető feladatok gyakorlására. Amikor oktatóként úgy látom, hogy a csapat kellően felkészült, belépünk a zárt kikötői öbölbe, a hajók közé, és a gyakorlás teljesen valós környezetben, azaz „élesben” folytatódik.

Egy megfelelő helyet keresek két hajó között, ahol először bemutatom a betolatást, majd az indulási manővert is. Ezt követően minden résztvevő sorban, rotációs rendszerben hajtja végre a feladatot. A manővereket nagyon lassú, kontrollált tempóban, de a hajó irányíthatóságához szükséges sebességgel végezzük.


Felelős hajóvezetés – amikor az oktató „hátralép”

Amikor már látom, hogy mindenki megfelelően kezeli a kormányt, a gázkart és az irányváltót, kilépek a hajóról a mólóra, és onnan videóra rögzítem a gyakorlatokat.

Ennek a lépésnek nem az ellenőrzés a fő célja, hanem az, hogy „elengedjem a résztvevők kezét”. Ilyenkor valóban magukra vannak utalva, és megérzik, mit jelent a felelős döntéshozatal a kikötői manőverek során. Én már csak kísérni és támogatni tudom őket, a végrehajtás az ő feladatuk.

A tréning után a résztvevők büszkén mutatják meg ezeket a felvételeket családtagjaiknak – ez nemcsak élmény, hanem valódi szakmai fejlődés visszaigazolása is.


A kikötői manőverezés mint összetett folyamat

A fentiekből is jól látható, hogy a kikötői manőverezés rendkívül összetett feladat, amely komoly csapatmunkát és előre gondolkodást igényel.

Minden manővertípusnak megvan a szigorú sorrendje, legyen szó például:

  • kikötői érkezésről vagy indulásról,
  • tankolásról egy tengeri benzinkútnál,
  • szűk helyről történő kiállásról.

A műveleti sorrendet nem lehet felcserélni, mert ez azonnali hibákhoz és veszélyes helyzetekhez vezethet. A tréning célja, hogy a teljes legénység együtt, előre gondolkodva dolgozzon.


Haladó manőver technikák a tréningen

Az alábbi kikötői és hajókezelési manőverek általában részét képezik a manőver tréningeknek, azonban ezek csak akkor gyakorolhatók biztonságosan, ha az alapfeladatok már készségszinten rögzültek:

  • partfalhoz való oldalkiállás távoli megközelítéssel,
  • a kiállási manőver során a gázkar, kormány és irányváltó összehangolt használata,
  • a legénységi (mancsaft) feladatok pontos kiosztása,
  • kiállás szorult helyzetből pufferek és kötelek segítségével, előre vagy hátramenetben,
  • biztonságos horgonyzás technikája,
  • bójára állás bójamezőn.

Tudás nélkül nincs biztonságos manőverezés

A tréningen folyamatosan arra ösztönzöm a résztvevőket, hogy bízzanak a megszerzett tudásban és technikákban. Akinek nincs stabil tudás a fejében, az minden helyzetben csak improvizálni fog – és az improvizáció eredménye a hajózásban mindig kiszámíthatatlan.

Vagy sikerül…
vagy nem.

És sajnos legtöbbször nem.



Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.